Az Exodus 3 modern héber fordítása

Minden fordítás már eleve értelmezés is – hangzik a Gadamertől származó, mára a fordítástudomány egyik alapelvévé vált szállóige. Ám hogyan viszonyul egymáshoz az Exodus 3. fejezete és annak modern héber fordítása, a Tanakh RAM? A fordítás miképpen értelmezi a forrásszöveget? Miféle célszöveget eredményez a fordítási folyamat? Fordítás-e egyáltalán a Tanakh RAM?

A RAM Kiadó (Rafi Moses igazgató és szerkesztő nevének rövidítéséből) 2010-től kezdte megjelentetni a Héber Biblia Izrael Államban ma beszélt modern héber nyelvű, Avraham Ahuvya által készített fordítását, a Tanakh RAM-ot, amely azonnal heves vitákat váltott ki a publikációt támogatók és elmarasztalók között. Bírálói arra hivatkoznak, hogy az Ahuvya-féle munka felesleges, sőt, nem is fordítás valójában, hiszen minden izraeli érti a Bibliát, a modern hébert a bibliai héberrel kontinuus nyelvváltozatnak tekintvén. Ekképp a Tanakh RAM nem is lehet más, csupán a Héber Biblia lebutított változata, melynek esetleges jövőbeni elterjedése végleg eltávolítja az újabb generációkat az ókori hagyománytól, a Biblia mélyreható ismeretétől, valamint a szöveg okozta spirituális élménytől.

Ezzel szemben a fordítást üdvözlők, különösen Ghil’ad Zuckermann izraeli nyelvész, úgy vélik, hogy az izraeliek nem értik, illetőleg félreértik és -értelmezik a Bibliát, amennyiben pusztán mai, beszélt nyelvükre hagyatkoznak. Zuckermann több helyütt publikált tézise, hogy a lakosság nyelvét nem is modern hébernek, hanem izraelinek volna helytállóbb elnevezni, ugyanis az nem a bibliaiból fokozatosan kialakult nyelvállapot, hanem egy hibrid, melynek csupán egyetlen kis komponense az egyébként radikálisan megújított héber, több európai nyelv mellett. Ebből kifolyólag igenis szükségszerűnek tartja a Tanakh RAM elkészülését és használatát, továbbá a bibliai héber idegen nyelvként való oktatását. Összegezve tehát: a Tanakh RAM létrejöttének célja nem más, mint a modern héber/izraeli nyelv a bibliaitól eltérő struktúrájából, nyelvi logikájából, a jelentésváltozásokon átesett szavakból-kifejezésekből, stb. fakadó félreértések kiküszöbölése.

A kiemelt és alant vizsgálandó szemelvény (Exodus 3) egyik szembetűnő változtatása, hogy számos helyütt – helyesen! – a waw kötőszót nem gépiesen és félrevezetően alapvető jelentésének, ’és’-nek fordítja, hanem felcseréli különféle logikai viszonyokat (pl. ellentétet, következtetést, stb.) kifejező szavakra, azon oknál fogva, hogy a bibliai szövegekben a waw még igencsak sokszínű jelentésskálával bírt, és (kontextustól függően) a legkülönfélébb kapcsolatokat volt képes kifejezni – ezzel szemben a mai izraeli nyelvben jelentése alapvetően valóban csupán az ’és’-re redukálódott. A fordító az ebből fakadó bizonytalanságokat kerüli el a wawot „értelmező” vagy értelmezve kibontó kötőszavak használatával.

A 7. vers tartalmaz egy nyomatékosítást kifejező, a ’lát’ ige (ראה) két alakjából álló figura etymologicát (ראה ראיתי), melyet a fordító felszámol, feláldozván a költői csengést az egyértelműség érdekében, és átalakítja a kifejezést annak funkcionálisan ekvivalens modern héber megfelelőjévé: „bizony/tényleg láttam” – אמנם ראיתי.

Továbbá a 3. versben a ’nagy’ (גדול) jelzőt ’csodálatos’-ként (מופלא) fordítja, illetőleg a 7. versben a ’szegénység’-et, ’nyomor’-t (עני) ’(rab)szolgaság’-ként (עבדות) értelmezi a Tanakh RAM. Külön izgalmas, hogy a 16. versben a jellegzetes „Izrael vénjei” szófordulathoz egy betoldást fűz: megmagyarázza az olvasóknak, hogy a vének csoportja nem pusztán idős embereket, hanem a közösség elöljáróit (מנהיג – ’vezető’) takarja.

Hasonló célú kiegészítéseket – kvázi kommentárokat – ékel be a 19. és a 20. versekben is a fordító. A 19. vers „hanem erős kézzel” (ולא ביד חזקה – azaz: „erőszakkal”) tagmondatához hozzáfűzi, hogy „csak miután rákényszerítem őt erős kézzel/erőszakkal” (אלא רק אחרי שאכריח אותו ביד חזקה). A 20. vers ’csoda’ (נפלאת) szavához azt a kiegészítést teszi, hogy „csodás csapások”-ról (מכות נפלאות) van valójában szó, érzékeltetvén, hogy a ’csoda’ szó alapvetően és elsősorban pozitív felhangú konnotációjával szemben nem kedvező és elragadó természetfeletti jelenségek, hanem rettenetes és pusztító kataklizmák bekövetkeztétől kell tartani. Az Ahuvya-féle munka tehát egyszerre ülteti át modern héberre a bibliai szöveget, és – értő fordításokhoz híven – látja el azt a befogadást segítő, interpretatív betoldásokkal, kommentárokkal is.

Ajánlott források és olvasmányok:

Tanakh RAM (ford. Avraham Ahuvya, Even-Yehuda: RAM, 2010)

Leibowitz Schmidt, Shira, „Don’t Dumb Down the Bible”, The Jerusalem Post. Online Edition (May 17, 2009) – http://www.jpost.com/Opinion/Op-Ed-Contributors/Dont-dumb-down-the-Bible. (lekérés ideje: 2016.03.19.)

Zuckermann, Ghil’ad, „Do Israelis Understand the Hebrew Bible?”, The Bible and Critical Theory 6 (2010), pp. 06.1–06.7.

Josephus az ifjú Mózesről (Exodus 1–2 & Judaiké Arkhaiologia II,9–10)

Josephus Flavius, a II. Szentély korának legfontosabb kútfője A zsidók története (Judaiké Arkhaiologia) című, húsz könyvből álló opusában a világ teremtésétől kezdve beszéli el (újra) az ókori zsidóság történetét, egészen a rómaiak elleni felkelésig, egyúttal sajátos értelmezést is adva a bibliai elbeszélésfolyamnak és a felbukkanó figuráknak, így a jelen bejegyzés középpontjában álló Mózesnek is.

Az arámiul és görögül egyaránt alkotó Josephus Flavius életének momentumai jól adatoltak, A zsidók történetéhez mellékelt Önéletrajzának köszönhetően. Caligula császár uralkodásának első évében született (i.sz. 37–38) Jeruzsálemben, papi családban, halálának éve i.sz. 100 körülre datálható. Először 26 éves korában járt Rómában egy delegációval, majd a Keletre való visszatérte után nem sokkal kitörő felkelés egyik meghatározó alakjává vált, melyet a császári udvar megbízásából készített munkáiban, érthető módon, igyekezett tompítani. A háború alatt Vespasianus, a későbbi római császár elfogta őt, ám mivel Josephus kvázi megjósolta annak hatalomra kerülését, életben hagyta, majd megbízta a felkelés leverésével.

Később a római polgárjoggal megjutalmazott Josephus a birodalom központjában telepedett le, és három generáción keresztül a császári udvar megbízott történetírója maradt. Ezen időszakban írta meg fontos műveit, A zsidó háborút, A zsidók történetét, Önéletrajzát, valamint az Apión ellen című apologetikus munkáját, melyek mindegyikét erőteljesen áthatotta és meghatározta a császári ideológia.

A zsidók történetét 56 évesen fejezte be, a Biblián kívül számos egyéb forrást felhasználva. Első tíz könyve a bibliai eseménysort parafrazálja, a munka második felében pedig a perzsa és a hellenisztikus korszakkal (11–12. könyv), a Hasmóneusok felemelkedésével és uralkodásával (12–14. könyv), Heródessel és fiával, Arkhelaosszal (15–17. könyv), valamint a zsidó háború kitörését megelőző időszakkal (18–20. könyv – itt, a 18. könyvben található a Jézus alakját említő szöveghely is) foglalkozik.

Josephus bevezető gondolatai közt megfogalmazott elve, miszerint nem tesz hozzá, és nem is vesz el semmit az eredeti bibliai szövegből annak újramesélése során, több helyütt ellentmond a kivitelezéssel, ugyanis az számos extrabiblikus elemet, vándormotívumot, a szóbeli hagyomány szeleteit és a császárkori ideológia nyomait is magába gyúrja. Mózes II. könyvének (Exodus/Kivonulás könyve) nyitófejezeteit is jócskán kiegészíti, valamint az elbeszélés ezen pontján megszülető és felnövő Mózes alakját is árnyaltabban, színesebben mutatja be, mint a Biblia, némiképp ellent is mondva a szentírásbeli szövegnek.

Eltérve a Bibliától, Josephus narratívájában a fáraó – akárcsak az újszövetségi történetben Heródes király, a thébai mondakörből ismert Oidipus apja, Laius, vagy éppen a római alapításmítoszban szereplő alba longai király, Amulius – egyetlen konkrét megszületendő zsidó fiúgyermektől retteg, aki egy jóslat értelmében megdönti az egyiptomiak uralmát, és dicsőségbe vezeti népét. Az uralkodó ezt hallván rendeli el, hogy minden zsidó fiúgyermeket azonnal vessenek a Nílusba, ám a jóslatban szereplő gyermek az isteni gondviselésnek köszönhetően mégiscsak életben marad, felcseperedik, és beteljesíti a jóslatban elhangzottakat. A josephusi szövegben a megszülető Mózes apja, egy előkelő, név szerint (Ámrám) is szerepel, akinek Isten elárulja, hogy fia lesz a zsidók megmentője, aki még az idegen népek közt is örökre világhírűvé válik majd tetteinek köszönhetően.

A hősökre tipikusan jellemző elem, hogy a narrátori beszámoló szerint Mózes már kiskorában is rendkívül szép és értelmes gyermek volt; a fáraóval való első „találkozásához” (és egyben Mózes örökbefogadásához) pedig egy külön, Biblián kívüli anekdotát fűz Josephus: játékból az uralkodó Mózes fejére teszi koronáját, amelyet azonban az ifjú a földre hajít, és ide-oda gurít, mintegy szimbolizálva és előrevetítve a jövőbeni eseményeket – a Josephus által érzékletesen lefestett egyiptomi rabiga lerázását és a  nyomorgatott zsidó nép felszabadítását.

Egy másik, a bibliai elbeszéléshez képest újszerű, és azzal némiképpen ellentmondó elem Mózes etiópokkal szembeni katonai összecsapása és a helyi királylány feleségül vétele. A történet kettős céllal kerülhetett a josephusi szövegbe: egyrészt magyarázatot kíván adni arra a Számok könyvében (Numeri) olvasható különös információra, miszerint Mózesnek volt egy kusita felesége is (Num 12:1), a josephusi értelmezés szerint még fiatalkorából; másrészt pedig – mintegy szembemenve a Bibliában határozatlanként és dadogósként lefestett alakkal, aki helyett fivére, Áron a cselekvő figura – egy karizmatikus, furfangos haditerveket kieszelő hadvezért ábrázol – de mi végre?

Josephus célközönsége görög nyelven beszélő vagy azt jól értő római birodalmi lakosok, akik számára egy ilyesfajta aktív, politizáló, kiváló stratéga jelenti az ideális törvényhozó (illetve Mózes esetében stílszerűbben: törvényadó) államférfit, azzal a nyílt szándékkal, hogy olvasóihoz közelebb hozza a zsidókhoz, történelmükön, jeles alakjaikon és a görög-római kultúrával rokonítható egyéb elemeken keresztül.

Ajánlott források és irodalom:

Josephus Flavius, A zsidók története (For. Révay József, Budapest: Európa, 1980)

Josephus Flavius, Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról (Ford. Hahn István, Budapest: Helikon, 1984)

Feldman, Louis H., „Josephus’ Portrait of Moses”, The Jewish Quarterly Review 82 (1992), pp. 285–328.

VanderKam, James C., An Introduction to Early Judaism (Grand Rapids–Cambridge: William B. Eerdmans Publishing Company, 2001)